Végigolvasás 2 perc„Ez ma már a harmadik vőlegényed a mai nap, pedig még nincs is fél 12!” – hangzott el a mondat Franco Provolone szájából a legendás Oscar című filmből. (számunkra nővéremmel mindenképp legendás, hisz gyerekkorunkban 63-ig számoltuk a közös videókazettás megtekintéseket😊 )
Kicsit hasonlóan éreztem magam a minap, azzal a különbséggel, hogy nem a vőlegényem volt a harmadik, hanem a „szolgáltatótól” kapott erőteljes nevelő célzatú megjegyzéseket kellett zsebre tennem ilyen sokszor.
Ügyfélélmény
- Uszoda, reggel 6:00:
„7-kor nyit a pénztár, ezt azért tudhatta volna…”
„Nincs kisebb? Ebből nehéz visszaadni, legközelebb készüljön már, ha ide jön!”
„Még egyszer ilyet ne csináljon, nem fogom beengedni.” (nem csináltam semmi rosszat, csak 10 ezrest adtam a 2000 forintos kaució ellenében átvehető szekrénykulcsért…:O)
- Közért, csirkemell vásárlás 9:30
Zoli: „egyébként csak mellet tudok venni?”
Eladó a pult mögül: „Az van, amit lát! Maga szerint nem tennénk ki, ha van más is?” (a hangsúlyt képzeld hozzá…)
- Kerékpárszervíz 10:15
„Nekem erre most nincs időm, most jöttem haza Németországból. Amúgy sem vagyok már fiatal, hogy ilyeneket csináljak, csinálja meg maga!” (Defekttel kapcsolatos issue-m volt…)
Egyre több a hülye, de tényleg…
Gondolkodtam, hogy talán a viselkedésem és a kérdéseim a másik fél oldaláról nézve kielégítették az „egyre több a hülye” sztereotípiájukat. Nem tudom… ha így van viszont, akkor elfogadni nem tudom a helyzetet, mert az, hogy
- nincs nálam a pontos összeg
- megkérdeztem, hogy van-e más lehetőségem
- megfogalmazok egy kérést,
több mint normális interakció egy szolgáltatóval szemben. És igen, a stílus nem mindegy… De hidd el, nálam a stílus is rendben volt.
Valahogy azt érzem, hogy egyre erősödik a mindennapjainkban, hogy a másik ember biztosan bántani, kihasználni és lenyomni akar. És ha igazán tökös, öntudatos ember vagyok, akkor majd én jól lenyomom őt előbb. Mélyebb társadalmi elemzésekbe nem szeretnék belemenni, de azt megvizsgálnám, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben.
Szolgáltatás
Ha szolgáltatóként megengedsz magadnak ilyen mondatokat, nem az erőt mutatod, hanem pont a gyengeséget. Mert mit is mondasz ilyenkor?
UTÁLOM, AMIT CSINÁLOK!! FRUSZTRÁL, HOGY VELED TALÁLKOZOM!! DE NEM VAGYOK ELÉG ERŐS, HOGY VÁLTOZTASSAK AZ ÉLETEMEN!
Két lehetőséged van:
- hagyd abba, amit csinálsz és keress olyan munkát, amibe nem halsz bele minden nap
- találd meg az örömöt abban, amit csinálsz
De ha egyiket sem sikerül megvalósítani, akkor legalább azt tedd meg, hogy nem hozod magad abba a megalázó és kellemetlen helyzetbe, hogy azt gondolja az ügyfeled „szegénykém, de sajnálom, hogy így utálja ezt az egészet, rossz lehet neki. (Nyilván, ha ennyire teher neki a munkája, akkor én nem hozzá jövök majd)”
Magad alatt vágod a fát, a méltóságodat rombolod. Gyenge és sajnálatra méltó leszel.
Én sohasem engedtem meg magamnak, hogy bármelyik ügyfelem is csak egy picit is érezze, hogy frusztrál engem a jelenléte, vagy teher nekem a vele való munka. És nem azért, mert „ha kedves vagyok vele, akkor jó lesz neki és lesz megbízásom”. Nem is azért, mert „ha rámosolyogsz a világra, akkor majd visszamosolyog rád” – ez is fontos, de inkább mind bullshit.
Magam miatt… nem akarom, hogy bárki is sajnáljon, és úgy érezze, frusztrált vagyok a saját életemmel kapcsolatban.
Úgyhogy keresd az örömöt abban, amit csinálsz, mondd ki hangosan, amik boldoggá tesznek a munkádban. Ha nincs ilyen, akkor még ma hagyd abba (bullshit az is, hogy ezt nem teheted meg) és ne feledd:
„Az emberek nem arra emlékeznek, hogy mit mondtál. Nem arra emlékeznek, hogy hogyan mondtad. Egy dologra emlékeznek csak: hogy érezték magukat a társaságodban.”
